Tegnap megéltem az ezévi legharmónikusabb pillanatomat. Tökéletes érzés volt. A sportuszodában tett látogatásunk után (bibicorleoneval) kellemesen fáradtan nyaltunk a mekis fagylaltot az üdítően hüvös, és azért még éppen tökéletesen meleg időben. Hihetetlen boldog érzés töltött el, amikor néztem a vakolt képű szerencsétlen lányokat, akik nagyon magas tűsarkúban egyensúlyoztak a Kárász utca kövezetén, és elégedettséggel töltött el a sportuszi hajszárítóinak durvasága következtében csupakóc hajam, és kényelmes farmerom, topánka cipellőmmel, egy sárga vidám nyári felsővel, és a csini kardigán, amit azért vettem fel, hogy meg ne fázzak. Nem kellett gondolnom az érettségire, és minden gondra, nyűgre amik amúgy foglalkoztatnak, csak élveztem a pillanat édes érintését. A szabadságot, hogy másnap nem kell suliba menni, hogy nem kell a táskámban nehéz könyveket cipelnem, hogy nem kell rohannom a buszra, hogy nem kell.. hogy nem  kell...nem kell...