Ezer ágra süt odakint a nap, és elkezdődött a tavaszi szünet... Mi lehet ennél jobb???:D
Egy kis üröm az örömben, az érettségi fenyegő gondolata, ami mint kísértet állandóan ott lebeg fejünk fölött, és legédesebb pillanatainkba belopja magát, megkeserítve szánkízét, és fenyegető árnyékot vetve verőfényes délutánjainkra. Így ez a szünet nem lesz olyan felhőtlen, mint korábban volt. De az élet az életkorral egyenesarányosan egyre felhősebb.

Már sokszor gondolkoztam azon, hogy jó e felnőni vagy sem. Nem mintha lenne választása az embernek ebben. De akkor is, mint mindennek, ennek is van pozitív és negatív oldala (ajja ezt meg ne lássa Á*** papa), és néha érdemes ezeket is számba venni. Most épp aktuális az ünnepek téma ebben. Kicsinek még türelmetlenül várakoztam, és visszaszámoltam a napokat, hogy mikor jön már a nyuszi, mostmár én szoktam felkelteni a nyulat, hogy lassan ideje lenne megérkeznie. Akikre gyerekként felnéztem mára már csalódtam bennük. Mostanra már rájöttem, hogy az emberek sekélyesek, és nagyon is hibásak. Mindenért. Én is az vagyok. A mi családunk elég nagy, így sok ünnep alkalmával összecsődült a rokonság, és eggyütt játszottunk a többiekkel, amíg a felnőttek a kertben sütöttek főztek, söröztek, vagy beszélgettek. Egy idő után már nem voltak ilyen összejövetelek. Viták, félreértések, veszekedések és sértődések voltak, a saját gyerekkori sérelmeiket nem voltak hajlandók megbocsájtani. Hogy veszhet össze két testvér úgy, hogy már évek óta nem hajlandók egymáshoz szólni, mondjuk politikai nézetek miatt, vagy esetleg egy mondatért, ami kettejük között elhangzott?? A felnőttek gyerekesek, és a gyerekek felnőttesek. Mondjuk jó lenne definiálni melyik mi, vagyis legalábbis minek kellene lennie. A felnőtteknek józan gondolkodásúnak kellene lenniük. Minden problémát meg lehetne beszélni kultúráltan, normális körülmények között, de a felnőtteknek túl nagy a büszkeségük ehhez, szívesebben sértődnek, és játszanak tükör-tükör játékot. A
gyerekek azok akik játék közben megsértődnek, és képesek eldönteni az alapján hogy ki a barátjuk, hogy éppen kinek van a legjobb játéka.
Mostanában viszont a tvben egyre többet hallom, hogy a gyerekeknek, kell az elfuserált életű szüleiket pátyolgatniuk, és komoly az ÉLETben előroduló problémával megbirkózniuk. Hát szomorú.
Szoval visszatérve a rokonokra, mára már látom, hogy ki miért jön, milyen a hátsószándéka, hogy hanyadik nőjével van, miközben már XXXX éves (nem számjegyek hanem római számok) és van már két gyereke, hogy kit használnak ki a gyerekei, hogy az anyjuk nevére vesznek fel többmilliós hitelt, stbstb. ezek a példák mindenhonnan vannak, nem csak saját személyes példák. Rájöttem hogy ma a legtöbb család súlyos problémákkal küzd, és nem anyagi gondokról beszélek (bár a világválság meg stb), hanem inkább a kommunikáció hiányáról, és egyéb családi problémákról, amiket kifele nem mutatnak. A legtöbb család olyan mint a gonosz boszorkány almája, amit Hófehérkénet adott. Kívülről meseszép, és tökéletes, de belül meg mérgező.

Összességében egész pici gyerekként, még jó volt az az illúzió, hogy minden szép és jó. És ahogy egyre nagyobb az ember, egyre többször koppint a fejére az élet.

Persze ez csak az egyik oldal. Ennek is megvan a jó oldala, amit nem fogok ecsetelni, mert már így is hosszú ez az írás, és örülök ha van elég türelme valakinek végigolvasni.